nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Jobb takarmányértékesülés, nagyobb nyereség a zsebbe

Elméletben a sertéstartásból származó profitunk fokozásának titka egyszerű: kevesebbet költve többet keresni. Ugyanakkor a mindig növekvő takarmányköltségeket feletetve az eredményesség határáig, ezt könnyebb kimondani,…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

UBM az INDAGRA kiállításon

A bukaresti Romexpo kiállítási centrum legnagyobb és leglátogatottabb rendezvénye az INDAGRA Mezőgazdasági Kiállítás, ahol 700 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait 41 ezer négyzetméter területen. A kiállításra…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Innovatív, hasznos, érdekes. /Hírcsokor-a búza teljes géntérképe/

Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta a búza genetikai állományát, ami megnyitotta az utat jóval táplálóbb az éghajlathoz jobban alkalmazkodó búzafajták nemesítése és a gabonaallergiában szenvedők életminősége javítása…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

CSALÁDBARÁT MUNKAHELY PÁLYÁZAT 2018

Már évek óta fontolgattam, hogy meg kellene próbálni ezt a pályázatot, amit idén 8. alkalommal hirdet meg az EMMI, és ebben az évben bele is vágtam. A nyári UBMes napközis táborunkra szerettem volna némi támogatást szerezni,…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Háromszéki Petra világbajnok

Szeptember 8-án, szombaton ért véget Ausztriában, Moosburgban a HDH-IAA 3D íjász világbajnokság, amelyen több mint 20 ország képviseletében, 550 indulót számláltak. A versenyen a pilisjászfalui Háromszéki Petra, a Kapos Íjász…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Goldhorse hírek

Az UBM Farm számára megtiszteltetés volt, hogy az MSLT Prémium Hétvégéjének egyik fő támogatója lehetett. Gyönyörű, és jó képességű, kiválóan felkészített kancák és csikók sokaságát láthattuk, melyek közül számos…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Arcél: szarvasmarha-tenyésztésünk nagyjai

„Tekints a múltba – nézz a jövőbe.” Batsányi János Arcél A magyar szarvasmarhatenyésztés kiemelkedő személyiségei/2. Horn Artúr (*Kairó, Egyiptom, világhírű tudós, 1911. III. 24. – †Budapest, 2003. XI. 24.) Iskolateremtő,…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Védett fajtánk: magyar szürkemarha

A Magyar szürkemarha a Hungarikum Törvény 114/2003. (IV.16.) kormányrendelet alapján került a Hungarikumok gyűjteményébe. A honfoglaló magyarság szarvasmarhatartásáról közvetlen, vagy biztos adat alig maradt ránk. A Kárpát-medencében…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
, ,

Megjelent! Tudásvagyonunk

Tudásvagyon néven ebben az évben már a 4. számot adja ki az UBM Csoport. A kiadvány megjelentetésének az a célja, hogy a Szakmai Napjainkon elhangzott értékes, magas színvonalú előadásokat dekoratív, nyomtatott formában is…
nyakas_andras_tulajdonos_igazgato_ev_agrarembere
,

Bemutatkoztunk az agrarszektor.hu-n

A magyar mezőgazdák – különösen az állattartók – között kevés olyan akad, aki nem ismeri az UBM cégcsoportot. Hazánk legnagyobb szójadara-kereskedője 1996-ban kezdte a működését, és mára a takarmánypiac meghatározó…