GALLUS Baromfitenyésztő és Keltető Kft., – Devecseren

„Szükséges a’ dologhoz:
nevelés, tanulás, idomulás.”

Gróf Széchenyi István, Hitel, 1830.

GALLUS Baromfitenyésztő és Keltető Kft., Devecser

Nívószó: szakértelem – innováció – fogyasztóbarátság

SZABÓ Istvánnal a devecseri GALLUS Kft. tulajdonos, ügyvezető igazgatójával  FEHÉR Károly beszélgetett.

Névjegy

Gépészmérnök. Gazdasági szakmérnök.
1972-ben a jogelőd Devecseri Állami Gazdaságban gyakornok, később ágazatvezető, igazgatóhelyettes, majd igazgató. A Kft. megalakulása óta ügyvezető igazgató. Ma – a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karán diplomát szerzett, majd Angliában, Írországban és az Amerikai Egyesült Államokban tanult – Ákos fiával együtt vezeti a céget. Rangos társadalmi feladatokat lát el. Elnökként vezette a Magyar Broilerszövetséget. A Baromfi Termék Tanács korábbi elnöke, jelenleg tagja. Több mint negyedszázada alapította és az ország egyik legjelentősebb baromfiipari vállalatává fejlesztette a Gallus Kft.

● Apa és fia a Kft. ügyvezető igazgatója. Ketten egy beosztásban. Nagyon ritka vállalatvezetési forma. Nem okoz ez munkaköri átfedéseket? Kié a vezetőszerep?

– Messze nem vezet rendezetlenségre. Nincs, nem is kell külön vezetőszerep. Sőt! Konkrétan meghatároztuk, megbeszéltük, elkülönítettük a feladatainkat. Az agrárvégzettségű fiam, Ákos, a legapróbb részletekre ügyelve vezeti az üzemünket. Magam pedig a napi ügyviteli feladatokat szervezem, az évtizedekre visszatekintő kapcsolatokat építem és szerteágazó témakörökben tárgyalok. Úgy, ahogy egy sikeresen működő családi vállalkozásban – felfogásunk szerint – illik: szervezetten és eredményeink alapján kijelenthető – hatékonyan. Fiam munkaterületéhez kapcsolódó kérdésekről is elmondom a véleményemet, de a döntés és a felelősség az övé.

● 1991-ben Ön alapította a Gallus Kft-t. Kérem villantsa fel az azóta megtett út fontosabb állomásait.

– A jogelőd Devecseri Állami Gazdaságban 1960-ban indult a baromfinevelés. Három évtizeddel később, 1991. januárjában, privatizációval került ez az ágazat a dolgozók tulajdonába; én két százalék tulajdonrészt szereztem, később többségi családi tulajdonunkba került az üzem. Mindössze két baromfiteleppel és egy keltetővel indultunk. Akkortól mindmáig építkezünk. Állattartó telepeket, keltetőket vásároltunk és a korszerű szülőpár-tartásra tértünk át.

● … majd folyamatos fejlesztések

– Annak idején – nem kevés zökkenővel – Bábolnán teleprészt és keltetőt vásároltunk. 2002. januárjában, zöldmezős beruházással felépül a sárvári vágóhidunk. A cégcsoportunk tagvállalata, a 2001-ben alapított Taravis Kft. az integrációban nevelt csirkéket, vágja, csomagolja és értékesíti. Kapacitásával az országban a harmadik. A bakonypölöskei baromfihús-továbbfeldolgozó üzemünk egyedi fagyasztott, termékeket, illetve konyhakész termékcsaládot gyárt. A Gallus Kft. 2009 óta, akkreditált állategészségügyi laboratóriummal is rendelkezik, jelentős szerepet vállal a szalmonellózis elleni védekezésben. Mostanra kereken 200 ezer négyzetméter, húsz hektár épületállománnyal rendelkezünk, s Dunántúl hat megyéjében van korszerű telephelyünk. Az integráció körbeért. Cégcsoportunk devecseri és bábolnai keltetőiben jelenleg évente mintegy 90 millió tojás keltetésére van lehetőségünk. 2011-ben, a Devecserben működő brojler naposcsibe-keltetőüzemünket európai uniós támogatással Magyarország legnagyobb kapacitású és legmodernebb brojler naposcsibe-keltetőjét helyeztük üzembe. A keltetési folyamat minden szakaszát az állatvédelmi törvény feltételei alapján megfelelően szervezzük, így biztosítva a megbízható és magas minőségű termelést. A Galllus 900 dolgozót segít munkához, megélhetéshez. A beszállítókkal együtt 1200 dolgozónk van.

● A jelentősek a gazdasági teljesítményükre utaló számok. Kérem mondjon közülük néhányat?

– Feltehetően a legfontosabbak:

  • 100 ezer tonna takarmányt etetünk,
    75 millió húshibrid naposcsibe-keltetés (ennél nagyobb a kapacitásunk)
    15 milliós vágott brojlercsirke termelés,
    a fennállásunk negyedszázada alatt több mint 1 milliárd berakott tojás
    és több mint 800 millió kikelt csibe,
    2016-ban 25 milliárd forint nettó árbevétel.

● Jelentős exportpiacaik egyre bővülnek. Célországok?

– Az exportunk részaránya – a teljes árbevételen belül – folyamatosan növekszik. Termékeinknek mintegy 40 százaléka exportra kerül. Cégcsoportunk eléri a havi 1 millió euró export árbevételt. Naponta friss terméket küldünk Szlovákiába, Ausztriába, Szlovéniába, Horvátországba, Ukrajnába, Romániába, hetente többször Németországba és Svájcba. Felkészültünk és szándékaink szerint tovább bővítjük exportpiacainkat.

● A jelmondat szerint: „Devecser az összefogás és a lehetőségek városa.” Az összefogás, az együttműködési készség, a lehetőségek keresése – gondolom – széles körű integrációs, szaktanácsadói tevékenységüknek is az alapja. Mire terjed ki ez a szolgáltatásuk?

– Az integráció, a szaktanácsadás a szakértelem, a kölcsönös bizalom, a kiszámíthatóság, a biztos piac és a finanszírozás kérdése. Felkészült szaktanácsadóink elsősorban telepítési-, tartási-, takarmányozási-, baromfiegészségügyi- és értékesítési kérdésekben segítik partnereinket. A két meghatározó költséget, a naposcsibe- és a takarmány árát meghitelezzük. A végtermék átadásakor, tehát utólag elszámolunk. A személyes teleplátogatások, konzultációk mellett szakmai előadások, partnertalálkozók szervezésével biztosítjuk a gazdálkodóknak az újdonságok és a másutt már bevált módszerek megismerését, hasznosítását.

● A szülőpár-tartás a termelés alapja. Cégük a világ két legelterjedtebb hibridét tartja.Az évek során hogyan fejlődött a genetikai kapacitásuk? Milyenek e genetikai kombináció legfontosabb értékmérő tulajdonságai?

– A világ legjobb, legelterjedtebb húshibrid fajtáival Ross-308 és a Cobb-500-zal dolgozunk. Bizonyítottan nagy növekedési erélyű, tetszetős húsformájú, kiváló gasztronómiai tulajdonságú, jó takarmányértékesítő, szilárd szervezetű, életképes, egészségileg stabil fajták. A Cobb-500-as hibridet a kezdetek kezdetén, 23 éve a Gallus Kft. hozta be Magyarországra. Itthon azóta is a fajta forgalmazását mi szervezzük. A madarak 39-40 napos korukra a 2,5 kilogrammos élőtömeget, kilonként 1,61-1,65 kilogramm, jóminőségű takarmánnyal érik el. Most a fő tenyészcél az értékes, „nemes” húsrészek arányának növelése.

● Az egyre keményebb állat- és környezetvédelmi előírások, az EU szigorodó szabványai és szabályzatai újabb és újabb feltételeket szabnak az exportorientált cégüknek?

– Az alapvető gond abból fakad, hogy a Európai Unión kívüli területekről, hatalmas tételekben érkező baromfi-termékekre ezek a szigorú előírások nem vonatkoznak. Ezekben az országokban emiatt is olcsóbban termelnek, ami az EU-tagállamok – köztük a mi – versenyképességünket hallatlan mértékben rontja. Az állatvédők szerepéről az a véleményem, hogy – noha „vadhajtások” vannak, lesznek – a velük való tárgyalás és a kompromisszumok megtalálása közös, tehát a baromfiágazat érdeke is.

● A Gallus-csoport termékeinek kiváló minőségének garanciáját a teljes körűen kiépített minőségbiztosítási rendszereik is garantálják.

– E követelmények megtartása természetes, kötelező, vitán felüli alapvető érdekünk. Telephelyeinken kiépített biztonságtechnikai és távfelügyeleti rendszereinkkel folyamatosan ellenőrizzük az előírásoknak megfelelő körülményeket, azonnali értesítést küldve a biztonsági központnak. Valamennyi mérési eredmény és érték visszamenőlegesen is elérhető, ezzel is biztosítva a folyamatos ellenőrzést, a magas minőségi követelmények maradéktalan teljesítését.

● Ha tömören összegezné a Gallus-csoport negyedszázados sikertörténetének mozgatórugóit – hogy szólna az?

– Megújuló szakmai műveltség, kitűnő szakembergárda, dolgozóink, partnereink és fogyasztóink megbecsülése együttesen tette lehetővé a Gallus Kft. az elmúlt évtizedekben folyamatosan elért sikereit. A termelést, a hagyományokat ma már egy új generáció viszi tovább. Az új vezető- csapat és dolgozóink az előremutató hagyományainkat méltó módon viszik tovább.

● Az UBM-mel folyó kapcsolataik, hosszú évekre tekintenek vissza. Milyen tapasztalatokkal?

– Jóval több, mint 20 éve közös ismerősünk azzal ismertetett össze Varga Ákossal, hogy „kölcsönösen megbízhattok egymásban”. Bizalmi kapcsolatunk ma is az együttműködésünk alapja. A finanszírozásban is számíthatunk egymásra. Természetesen pontosan fizetünk, de ha – nagy ritkán előfordult – hogy hirtelen máshová kellett a pénz, akkor ezt a helyzetet UBM-es partnereink a legtermészetesebb toleranciával kezelték. Fontos számunkra, hogy az UBM újabb természetes alapanyagokat, fehérjeforrásokat igyekszik bevonni receptúráiba. Tapasztaljuk, biztosak lehetünk benne, hogy az ár-értékarányon vásárolt takarmányaik csomagolásain feltüntetett beltartalmi értékek valósak, garantáltak.
Igény esetén speciális receptjeink kísérleteiben, kifejlesztésében is együttműködünk.

● Gróf Széchenyi István „Lovakrul” c. remekművéből való idézetet olvastam irodájának falán, kinyomtatva.

– Nagy tisztelője vagyok a legnagyobb magyarnak. Intelmei az idők távlatában, ma is élnek. Példamutatóak, követésre érdemesek.

● Mi volt, amitől az elmúlt 25 évben legjobban elérzékenyült?

– Szüleim rövid, 3-4 napon belüli eltávozása nagyon megviselt. Elérzékenyültem, amikor fiam, Ákos – minden szülői ráhatás, motiváció nélkül – az agrárpályát választotta és illő szakmai felkészültséggel, megnyugtató módon viszi tovább családi vállalkozásunkat.

● Ha szembe jönne, találkozna azzal a fiatal Szabó Istvánnal, aki sikerpályára vezényelte családi vállalkozásukat – mit mondana neki?

– Kemény pályára érkeztél, ám kiszámítható, másokra is figyelő, kitartó, becsületes munka meghozza a gyümölcsét. Képezd magad. Bízzál a tehetséges fiatalokban. Építsd a tartalmas kapcsolatokat. Szerezz őszinte barátokat. Soha ne feledkezz meg a családi háttérről (a fejlesztő pedagógus feleségemre mindig biztosan számíthatok).

● Hobbyja?

– Szőlészkedés, borászkodás, kicsiben.

● Jó termést, szép somlói borokat, kellemes, hasznos kikapcsolódást Igazgató Úr!