NÉVJEGY

 

NYAKAS András


A hajdúnánási Nyakas Farm családi vállalkozás tulajdonosa.
A korszerű üzemet két agrármérnök fiával Andrással és Tamással együtt irányítja.
Az ÉV agrárembere (állattenyésztés, 2018).
Szarvasmarha állományuk nemzetközi színvonalon termel.
Nemzetközi színvonalú értékmérő-tulajdonságokkal rendelkező nagyüzemi szarvasmarha telep.
Növénytermesztésüket öntözési rendszerükkel segítik.
Takarmányozási technológiájukat, receptjeiket az UBM-mel közösen szervezik.
Az UBM magas színvonalú munkájukat Gyémánt Partner Díjjal ismerte el. (2018)

 

Kötés és oldás

­­—Embereink a koronavírus elleni védekezés előírásai és az üzemünkben eddig is élő rendszabályok szigorú megtartásával, az előírt technológiai rendszer szerint dolgoznak.

Mindennapjainkban, most a vírusjárvány idején sincs semmi különös, ahogy eddig , most is tesszük a dolgunkat.
Időben elvetettünk. Teheneink már évek óta a megszokott magas színvonalon termelnek. Mintegy 22 millió liter tej előállítását tervezzük. A Bihari Agroteam Szövetkezet közvetítésével a tej nagy részét Romániában értékesítjük. A határzár korábban nehezítette a folyamatos szállítást, ám ez a helyzet mostanra rendeződött.

Tenyésztői munkánk középpontjában változatlanul a hasznos élettartam, a tejtermelés gazdaságos növelése, a két ellés közötti idő szűkítése, a szaporodásbiológia, a tőgyegészségügy és a technológiai tűrőképesség a fő szelekciós szempont. Megdolgoztunk érte, hogy ezek az értékmérő-tulajdonságok nálunk már hosszabb ideje magas színvonalúak, így a további előrehaladás lassúbb, egyre nehezebb feladatunk, de még nap mint nap keressük, és meg is találjuk a tartalékokat.

Az eredményesség alapja a szarvasmarha-állományunk nagy rosttartalmú tömegtakarmányokkal való ellátása.
Fő növényünk a legbeváltabb fajtákból válogatott silókukorica (500 hektár), a szenázsba kerülő rozs (350 ha), a lucerna (300 ha), a cirok (150 ha), valamint az abraknak termesztett búza és napraforgó (260 ha).

A Keleti Főcsatorna gazdaságunkon halad át. A folyamatos fejlesztés eredményeként jelenleg 450 hektáron öntözünk. A közeljövőben 300, majd újabb 300 hektáron tervezzük az öntözéses gazdálkodásunk bővítését. Körültekintően, ahogy szoktuk.

Ezzel együtt, ha valamit „kérhetünk” az az eső.

Takarmányozási technológiánkat a nagyrészt az UBM-től vásárolt takarmányokkal és receptúráik segítségével tervezzük. Számíthatunk egymásra!

A cég tanácsadója, Mozsár János nálunk nem vendég, hanem az óvintézkedések megtartásával most is rendszeresen megjelenő munkatársunk.

Biztos hátterem a családom, a feleségem, a két agrármérnök fiam, András és Tamás, az erőt adó unokáim és persze a kitűnő munkatársaim.

A munkám lassan fél évszázada egyben a hobbym is, ezért a mostani, kétségkívül nehezebb napokban is könnyebb a dolgom. Ebben a helyzetben is kipróbálhatjuk magunkat.

Házunkat a telepünk közvetlen közelébe építettük, hallom mit üzennek az állatok. Mindig ugyanazt: várják a takarmányt, a fejést, a gondoskodást.

Tehát, a csapatommal együtt dolgozom úgy, ahogy Apám tanított: „ha jól kötöd meg a kévét, könnyebben oldod el a kötelet”. Vagyis ha jól dolgozol, meg lesz az eredménye.

Ehhez az intelemhez tartom magam ma is.

 

Irta és szerkesztette: FEHÉR Károly

Közreműködött: EMBER Viktória