A hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési Napok hagyományos kísérőprogramja a kiállítók részére meghirdetett Magyar Állattenyésztésért Termékdíj pályázati kiírás.

Ebben az évben közel 40 pályamű érkezett a szakmai zsűri elé, amelyből 14 kizárólag a takarmányozás témakörét érintette. Ilyen nagy érdeklődés eddig még nem övezte a szakmai pályázatot.

Az UBM Feed Kft. a „Megnövelt többszörösen telítetlen zsírsavtartalmú nyerstej, avagy a FIT-FAT MILK előállítása nagyüzemi körülmények között” című pályázati anyaggal vett részt a megmérettetésen. A 2024-ig oltalom alatt álló védjegy alkalmazásának előfeltétele a módosított zsírsavösszetételű nyerstej előállítása, amely ez idáig hazai, nagyüzemi körülmények között, monodiétán tartott tejelő állatokkal nem volt megvalósítható.

A FIT-FAT MILK előállítása mögött álló takarmányozási módszer lehetővé teszi a nyerstej telített zsírsavainak hányadát 10%-kal csökkenteni, továbbá a többszörösen telítetlen zsírsavak mennyiségét 50%-kal növelni a konvencionális tejhez képest. Hasonló eredményekről ez idáig kizárólag legeltetési technológia alkalmazását követően számoltak be!

Az UBM céljai között szerepel az is, hogy felhívja a figyelmet – a termékpálya résztvevőinek bevonásával – a minőségi hazai élelmiszer előállításra.

A pályázatot a szakmai zsűri is nagyra értékelte, hiszen a 40 pályamű közül az Állattenyésztés kategóriában II. helyezést adott a pályaműnek.

This post is also available in: English