Tedej Zrt., Hajdúnánáson – Nívószavak: minőség, megbízhatóság, szakértelem

Nívószavak: minőség, megbízhatóság, szakértelem

Névjegy. BÓDI László.
A nagy múltú, gyakorlati képzést adó Pallagi Mezőgazdasági Technikumban érettségizett. agrármérnöki diplomáját a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte. Az első és mindmáig egyetlen munkahelyén a Tedej Zrt. illetve a jogelőd a Hajdúnánási Állami Gazdaság, ahol végigjárva a szakmai ranglistát közel négy évtizede dolgozik. Nagy szakmai kultúrával rendelkező munkatársaival országos rangú, elismert, korszerű, környezettudatosan gazdálkodó vállalattá fejlesztette a Zrt-t. Közösségkovácsoló személyiség. A dolgozóik jóléti helyzetének folyamatos jobbítása, vezetői munkájának középpontjában áll. „Az elkötelezett tedeji dolgozó a legjobb munkaerő, sikereink alapja.” – vallja.

● Jelszavaik: minőség, megbízhatóság, szakértelem. Igényes, korszerű szemléletre valló értékmérő. Kérem – mindezek szellemében – mutassa be részvénytársaságukat.

– A Tedej Zrt. – nevét a hajdúnánási kistelepülésről kapta – cégcsoportját alkotó vállalatok döntő mértékben mezőgazdasággal, kisebb részben a főtevékenység kiszolgálására szervezett társaságok. A Tedej Részvénytársaságot, a jogelőd Hajdúnánási Állami Gazdaság átalakulásával és tevékenységének korszerűsítésével 1993-ban cégünk dolgozói és vezetői alapították. Környezettudatos, innovatív cégünk fő vállalkozási területe az állattenyésztés. Kereken 6000 szarvasmarhával, köztük 2000 holstein-fríz tejhozamú, továbbá húshasznú – limousin és charolais – tehénnel, valamint szaporulatával, és évente háromezer egyszáz tonna húst termelő sertéságazatunkkal dolgozunk. A hatezer négyszáz hektár földterületünk – ezer hektáron öntözéssel – elsősorban állataink takarmányellátását szolgálja. Százöt hektáron gyümölcsöt – elsősorban almát, meggyet – belőlük Magyar Termék Nagydíjat nyert gyümölcsleveket gyártunk. Soklábon-állás. Mindezeknek mintegy a kiegészítéseként építőipari-, folyékony műtrágya- és takarmánygyártó tevékenységünk, valamint a vidékünkre jellemző turizmus, vadásztatás – fácán, vadkacsa – teszi teljessé a termelési szerkezetüket.

● Mindezek mellé mondana néhány értékmérő számot?

– A tevékenységünkhöz alakított állandó dolgozónk 250 fő. Árbevételünk 2017-ben 6 milliárd, az adózott nyereség 800 millió, saját tőként 10 milliárd forint.

● A Tedejnek – mint említette – fő ágazata a szarvasmarhatenyésztés. Holstein-fríz csúcsbikák ivadékai, ivarspecifikus szaporítóanyag az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából. Embrióátültetés. Mindez korszerű és igényes tenyésztői munkára vall.

– Valóban ez a jelen, ám eközben nem feledkezünk meg a hajdanvolt alapozó munkáinkról. Tisztelettel emlékezünk mentorunkra Dr. Horn Artúr akadémikusra és kitűnő munkatársaira, Dunai Antalra és Bozó Sándorra. A korszerű tenyésztői szemléletet, a genetika útvesztőiben való eligazodást, a tenyészirány lehetőségeinkkel számoló megválasztását, a céljainkkal egyező fajtapolitikát tőlük tanultuk. Gazdaságunkban, a kezdetektől a tejelő szarvasmarha tenyésztés a meghatározó ágazat. A természeti adottságok, a nagy kiterjedésű intenzív szálastakarmány-termő területek, a telephely közelében elhelyezkedő öntözhető abrak- és tömegtakarmány-hozamok biztonságos hátteret nyújtanak a nagy létszámú szarvasmarha tenyésztésünk számára. A minél nagyobb genetikai előrehaladás érdekében a legfejlettebb tenyésztési és szaporodásbiológiai technológiákat alkalmazzuk. Az Amerikából és Kanadából származó mélyhűtött szaporító anyag használatával a világ legjobb bikáitól származó tehenek termelnek nálunk. 2005-ben 110 embriót ültettünk be növendék üszőkbe, a született utódok a hazai tenyésztés magas genetikai értékét képviselik. Az ivarspecifikus szaporító anyagnak köszönhetően pedig (melyek nőivarú utódokat hoznak létre) elérjük, hogy állományunkban 15 százalékkal több nőivarú borjú születik, mint amennyi bikaborjú.

● Mindezek eredménye… ?

– …. az évente átlagosan 11 ezer liter tejet adó tehénállomány; naponta 40 ezer, évente 14,5 millió liter 4,2 százalék zsír- és 3,4 százalék fehérjetartalmú tej; javuló állategészségügyi és szaporodásbiológiai helyzet.

● Ilyen hatalmas állomány komfortérzetét kielégíteni jelentős szakmai feladat?

– A gazdaságos és hatékony tejtermelést, a genetikai értékek kihasználását számos beruházás és fejlesztés szolgálja. A nyitott, pihenőboxos, ventilátorokkal felszerelt istállóinkban a tehenek nyáron is jól érzik magukat. Az 50 állásos körforgós fejőház a legmodernebb fejési technológiát képviseli hazánkban. A tehenek egyedi azonosítása és a napi egyedi tejmérés nagy segítséget nyújt az ivarzó tehenek kiválogatásában, a tehenek termelésének napi szintű nyomon követésében, a beteg tehenek kiválogatásában és természetesen a tenyésztői munkában. Az új silótér az erjesztett takarmányok minőségének javulásához és a veszteségek csökkentéséhez vezetett. A trágyakezelési technológia korszerűsítése pedig nemcsak a tehenek komfortérzetét javítja, hanem egyben a környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.

● Az 1500 hektár legelő jórészét a húshasznú állatok hasznosítják?

– A kiváló, piacképes végterméket szolgáltató limousin és charolais teheneink fő és olcsó takarmányforrása a legelő. Évente 600 tonna vágómarhát küldünk piacra. A hizlalt bikáinkat görög, török és román vevőink viszik.

● A sertéstenyésztés a jogelőd Hajdúnánási Állami Gazdaság kiemelt és jó színvonalú ágazata volt. E hagyományt a Tedej magasabb színvonalon viszi tovább.

– A genetikai háttér, a technológia és a termelés színvonala, a telep mérete 1960 óta – mint ahogy országszerte, úgy – nálunk is teljesen megváltozott és átszerveződött. Nálunk korszerű genetikával és technológiával egyszerre folyik a szaporítás és a hízlalás. A hús-kibocsájtásunk évente 3.100 tonna. Az ágazat 35 embernek ad munkát. Kereken 30 sikeres pályázatot adtunk be. Az idők folyamán 1,3 milliárd forintot fordítottunk a sertéságazat fejlesztésére. Az utóbbi időben számos fejlesztési és környezetvédelmi beruházást hajtottunk végre. Többek között fiaztatókat, hizlaldákat építettünk, illetve alakítottunk át. Komplett, környezetkímélő trágyázási rendszereket helyeztünk üzembe.

● Sertésfajta-választék?

– A nagy fehér x lapály F1 kocákat durac, vagy hampsire kanokkal termékenyítjük. Ez a fajtakombináció bevált, bár a teljesítmény – nyilván – javítható.

● Az évente termelt mintegy 3.500 tonna élősertést nem a nagy-, hanem 5-6 kisebb regionális húsüzembe szállítják. Mert…?

– … mert, tapasztalataink szerint rugalmasabbak, alkalmazkodóbbak, sokkal jobban figyelnek a kölcsönösen előnyös személyes kapcsolatokra. Jó partnereink.

● Jelentős a keveréktakarmány-gyártásuk. A 90-es években legmodernebbnek számító keverőüzemüket teljesen felújították, korszerűsítették.

– E korszerűsítési munkánkban, a keveréktakarmány-gyártásban felkészült szakemberekkel, cégekkel, köztük az UBM-mel dolgoztunk együtt. A Tedejen gyártott tápok, előállításához beszállítóinktól termékeik első osztályú minőségét, tiltott anyagból való mentességét és a GMO tartalomra vonatkozó törvényi előírások maradéktalan megtartását megköveteljük. Mindez természetesen, engedményt nem tűrő követelmény a saját terményeink esetében is.

● Az UBM igazgatóságának elnöke, Varga Ákos szerint Ön volt az első, aki „beengedte” az éppen kezdő lépéseit kereső vállalatot a gazdaságába. Hogy kezdődött és hol tart ez a ma is élő kapcsolat?

– Ez jó húsz éve lényegében a Tedej és az UBM indulása idején történt. Mi is kerestük a partnereinket. Az UBM-eseket szakmailag megalapozottnak, konkrét, világos programmal jelentkező, megbízható, agilis embereknek láttam, akik a partnerkapcsolataikat mindenek elé helyezik. Így van ez azóta is. Áraik versenyképesek. Az adott szó, a szerződéses feltételek és szolgáltatásaik minősége ma is garancia számunkra. Az UBM megbízható, jó partnerünk.

● A Tedej vonzó, biztos munkahely, a térség egyik legjelentősebb munkaadója. Mi ennek az alapja?

– Messze nem csupán a fizetés, hanem ezzel együtt a szociális gondoskodás, az emberközpontú szemlélet.
A sertés- és a baromfigondozóink ingyen kapják ebédjüket, a többiek féláron. Az idősek önköltségi áron étkezhetnek. A környéken lakó dolgozóinkat munka előtt és után busszal szállítjuk. Az orvosi rendelőt az önkormányzattal közösen üzemeltetjük. A nőtlen szakembereinknek havonta ötezer forintért jól felszerelt szobát biztosítunk. Négy emberközpontú alapítványunk az öregeket, a fiatalokat, a környezet- és természetvédelmet, a sportot szolgálja. Eközben fontosnak tartjuk dolgozóink motiválását, sőt az önmotivációt is. A szervezett szakmai képzéseink a jobb teljesítményt és nyomában a nagyobb fizetést eredményezi.

● Jövőkép. Milyennek képzeli el a Tedej Zrt-t, mondjuk öt év múlva?

– Még korszerűbbnek, hatékonyabbnak, még dolgozóbarátibbnak. Ehhez nem feltétlenül újabb beruházások, hanem a meglévő kapacitások még okosabb kihasználása szükséges. Finanszíroznunk kell a meglévő szellemi, szakmai, genetikai, biológiai, technikai, technológiai, menedzsmentszervezési kapacitásainkat, innovációs érzékünket, a kitűnő munkatársakra irányuló napi figyelmünket. A világos, megalapozott szakmai programjainkból, kapacitásainkból lehet és kell tovább építkeznünk.

● Mi az, amire szakmai életében a legbüszkébb?

– Hogy az emberek túlnyomó többsége magáénak érzi a cégünket és ennek eredményeképpen a Tedej korszerű, jól működő, fejlődőképes vállalat.

● Szakmai életvitele miatt nem maradt ki valami az életéből?

– Ezen nem gondolkodtam, de ha emiatt mulasztottam el valamit, azt nem sajnálom.

● Hobbyja, ha marad rá egyáltalán ideje.

– A vadászat. Nem a vad elejtéséért, hanem mert természetközeli, kikapcsol, kondícióban tart, új kapcsolatokat, sőt barátságokat hoz.