
Innováció és szakértelem – az UBM életforma
Névjegy: HORVÁTH Péter
1997-ben Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetemen erdőmérnöki, majd 2006-ban a Corvinus Egyetemen mérnök-közgazdász diplomát szerzett. Jelenleg, a London Stock Exchange által szervezett kétéves Elite…

XXV. Alföldi Állattenyésztési- és Gazdanapok
Hódmezővásárhely, 2018. május 10-12.
A kiállítás az UBM jó hírét erősítette
A Brit Kiállításszervezők Szövetsége (AGO) véleménye szerint ma már világszerte a szakkiállítások – és nem a vásárok – a legkeresettebbek.…

Szabó Lajos riport, Hódagro Zrt.
Az én történetem – Kiváló Partnerünk
HÓDAGRO Zrt., Hódmezővásárhely
„Tiszteljük a fogyasztót, az állatokat és a környezetet.”
Tanyán nevelkedő gyermekként a föld, az állatok, a mezőgazdálkodás szeretetét és…

UBM Baromfi Szakmai Nap • 2018
„Tanácskozzunk, fáradjunk és cselekedjünk.” Gróf Széchenyi István (Hitel. 1830.)
UBM Baromfi Szakmai Nap
Május 9-én, a mórahalmi Hotel Colosseumban rendezett Baromfi Szakmai Napunkra mintegy 150 partnerünk – cégtulajdonos,…

Gabonás partnertalálkozó
Két év után újra a Balaton part adott otthont a Gabonás partnertalálkozónak, amelyre több mint 50 partnerünk fogadta el a meghívásunkat.
Két érdekes, motiváló előadással kezdődött a rendezvény. Nógrádi György biztonságpolitikai…

Szent István napja. A kenyér ünnepe Augusztus 20.
Szent István napját
Mária Terézia 1774-ben országos ünneppé nyilvánította. Első alkalommal 1818-ben rendeztek ünnepélyes körmenetet, Szent István jobbjának a tiszteletére.
E napon első királyunk emléke és fennmaradásunkat…

Móra Ferenc - Mindennapi kenyerünk
Ha én kisgyermekkoromban azt kérdeztem az édesanyámtól, mit eszünk vacsorára, akkor az én lelkem-édesanyám igen sokszor adta azt a feleletet:
– Háromfélét: kenyeret, haját, bélét.
Én bizony jobban szerettem volna,…

UBM - Naptáp
Mit takar a Naptáp termékcsalád?
A napraforgóolaj üzemektől átvett, úgynevezett extrahált napraforgódara speciálisan kialakított malomipari technológiával mechanikus módon, kémiai eljárás nélkül kerül feldolgozásra.…

A funkcionális rostok szerepe a választás előtti malactakarmányozásban
Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a sertésgenetikák szaporodásbiológiai teljesit-ményét illetően. Gyakran több malac születik, mint ahány működőképes, csecsbimbó rendelkezésre áll, illetve az alom…

Ultrabalaton
Köszönöm mindenkinek a részvételt!
Nehezen jött össze a csapat, mivel egybeesett a Hódmezővásárhelyi kiállítással. Végül összejöttünk és nagyon jót futottunk. Néhányan sérülten is helyt álltak. Szép csapat munka volt!
Remélem…