Varga Gábor

Mivel tud segíteni az UBM a hazai állattartók helyzetén?

cégcsoport szakembereivel az a legfontosabb szerepünk, hogy az állattenyésztés rendkívül hullámzó jövedelmezőségi viszonyai között megbízhatóságot tudjunk nyújtani a partnereink számára és garantáljuk a folyamatos ellátásukat. Szakmailag velük együtt fejlődünk és azt ígérjük, hogy a világban fellelhető takarmányozási ismereteket és újdonságokat nekik is elérhetővé tesszük, legyen az akár technológia, akár tudás. Minden egyes partnerünknél ugyanolyan alapossággal,  egyedileg felmérjük az adott körülményeket, ennek megfelelően egyedi receptúrákkal állunk rendelkezésre.

Varga Gábor, az UBM Csoport vezérigazgató-helyettese, a takarmány üzletág vezetője többek között arról is beszélt, miben és hogyan tudnak segíteni a magyar állattartóknak a költséghatékony termelés érdekében
Varga Gábor, az UBM Csoport vezérigazgató-helyettese, a takarmány üzletág vezetője többek között arról is beszélt, miben és hogyan tudnak segíteni a magyar állattartóknak a költséghatékony termelés érdekében

Ebben a több szempontból változó világban, amikor sok minden bizonytalan, nekünk stabil hátteret és ellátásbiztonságot kell nyújtanunk a partnereinknek. Az állattenyésztőknek a legnagyobb költségelem, a takarmányozás, amelynek a kezelését bízzák ránk, és nagyon sok múlik azon, hogy egy állat a termeléséhez megfelelő takarmányt és megfelelő időben kapjon. Nem megfelelő takarmányösszetétel esetén a mai, modern hibridek nagy termeléskieséssel is reagálhatnak, ami jelentős kockázatot jelent a takarmányozásban.

Folyamatosan beruházásokat végzünk, amit az elmúlt időszakban tapasztalt világpiaci hullámzások tükrében természetesen mindig újra kell értékelnünk és újra kell gondolnunk. A célirányos fejlesztéseket rugalmassággal tudjuk biztosítani; rengeteg lehetséges forgatókönyvet futtatunk le újra és újra. 3 éve kezdtük el a szentesi, a szelestei és a hernádcsányi takarmánykeverő üzemünk bővítését annak érdekében, hogy minél többféle alkotóelem kerülhessen bele a receptekbe, és a melléktermék minél szélesebb körét tudjuk felhasználni.

Milyen megoldásokkal és fejlesztésekkel bővül az UBM Csoport?

A terveink szerint két fontos beruházásunk készül el 2022-ben: Szlovákiában, Kassától a magyar határ felé délre haladva, Hernádcsányban egy keverőüzem teljes rekonstrukciója zajlik. A korábban megvásárolt, régebbi technológiájú üzem minden lényeges egysége megújul, a keverőtől az aprítóvonalakon át a présekig. A fejlesztés után egy évente 100 ezer tonna kapacitású takarmánygyártó üzem jön létre, amely mindenben megfelel a modern feltételeknek.

UBM termékeket szállító kamion a Vas megyei Szelestén található takarmánygyárban
UBM termékeket szállító kamion a Vas megyei Szelestén található takarmánygyárban

A másik fejlesztésünk során, a Vas megyei Szeleste településen található takarmánygyárunkon belül egy régebbi, kisebb  üzemet speciálisan, a sertés takarmányozási igényeire szabott technológiának megfelelően építünk át. Azt látjuk, hogy az állatok biológiai potenciáljának kihasználása, a genetikai kutatással támogatott hibridelőállítás szigorú feltételrendszert szab a takarmányozási szereplők számára is. Ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az új üzemben, ahol a legnagyobb mennyiségben állítunk elő sertéstápot, a faj takarmányigényét maximálisan kiszolgáló, speciálisan erre a célra szabott gyártósort üzemeltetünk. Az üzemben a sertésre optimalizált aprítóvonallal és a feltáráshoz szükséges egyéb eszközrendszerrel dolgozunk majd, ami lehetővé teszi az egyedi receptúrák kialakítását, a magasabb takarmányhasznosulást és a jobb takarmányértékesülés elérését.

Hogyan támogatják az adatalapú termelés megvalósulását?

Az elmúlt időszakban több, Big Data jellegű adatgyűjtő rendszert építettünk be a folyamataink pontosítására. A vevőinformációk rendszerezésére a Livestocker és a Salesforce rendszereket használjuk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a piaci partnereinkkel együttműködésben, közösen kell fejlesztenünk a takarmányokat, és ahol lehetőséget kapunk a termelési adatok megosztására, ott be tudjuk ezeket is építeni az információs rendszerünkbe. A partnerkapcsolataink a közös munkára és fejlesztésre épülnek. Mi nem csak terméket kívánunk eladni, hanem együttműködő szolgáltatásban és folyamatos, közös fejlesztésben gondolkodunk. Aki erre nyitott, annak ajánljuk és biztosítjuk a programokat, amelyek használatával az eredményeket ki is elemezzük.

Fontos kiemelni, hogy nincs egy mindenre érvényes, egzakt megoldás, hanem az egyes hibridekre, az egyes partnerek körülményeire kialakított egyedi megoldásokra van szükség a legjobb eredményekhez. Van, amikor a technológián és van, amikor a takarmányon kell módosítani a siker érdekében. Ezt közösen kell felismerni és felmérni, mert nincs két ugyanolyan technológiai adottság, vagy nagyszülőpár törzs és klimatikus körülmény, azonosan felkészített és motivált menedzsment. A takarmányozást számos tényező befolyásolja, ez pedig megköveteli a folyamatos fejlesztést.

Készülnek az UBM Csoport termékei
Készülnek az UBM Csoport termékei

Az adatgyűjtés rendszere és struktúrája már kiépült, az adatok gyarapodásával egyre értékesebb és egyre jobban használható információhalmaz áll rendelkezésre, és szerencsére a partnerek nagy része is nyitott az adatalapú újdonságokra. Korábban többen elzárkóztak a saját eredményeik egy részének megosztásától, de ma már egyre több közös platform épül. A magyar mezőgazdaság és az állattartó társadalom tevékeny szereplői rájöttek, hogy egy-egy közös koncepcióval, közösen megalapozott tudással, valamint a rendelkezésre álló adatvagyon megosztásával lehet fejlődni.

Hogyan működik az adatokra, a tapasztalatokra és a visszajelzésekre alapozott szaktanácsadás?

Főleg a keveréktakarmány- és a premix értékesítésnél lényeges, de bármely termékhez kapcsolódóan elérhető az összes haszonállatra vonatkozóan az UBM csoporton belül a szaktanácsadói körünk. Szinte minden magyar agráregyetemmel és több külföldi intézménnyel aktív együttműködéseket tartunk fent. Léteznek olyan megosztott szaktanácsadó tudásközpontok is, amelyekhez hozzáférünk, és kérdéseket, problémákat, szimulációs modelleket tudunk kiküldeni nekik és visszakapni tőlük, majd azokat közösen fejleszthetjük. A szaktanácsadók elsődleges feladata nálunk nem az értékesítés, hanem a termékfejlesztés és a partnerek termelési eredményének közös javítása. Mivel sok külföldi információra és üzemre van rálátásunk, hasznosnak tartjuk és szívesen vesszük, ha támogatást tudunk nyújtani a partnereknek szaktanácsadói jelenléttel is. A termelők nagy része örömmel fogadja az együttműködés ilyen formáját is, ráadásul a mostani kihívások között ennek a jelentősége még nagyobbá vált. A felismeréseket, a tudást ugyanis pénzre tudjuk váltani az állattartók számára, növelve a partnereink termelésének hatékonyságát.

Az interjút és a cikket az magro.hu készítette!